KÖSZÖNETNYILVÁNíTÁS

Kedves horgásztársak!

Mint Önök is tudják, szeptemberben sajnos idő előtt véget ért a 2024-es szezon a Kacsáson. Ennek ellenére szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani, aki bizalmat fektetett belénk, és reméljük, hogy kellemes kikapcsolódást töltöttek a tavunkon! Reméljük, hogy jövőre legalább ugyanennyi emberrel találkozhatunk!
Kellemes pihenést kívánunk mindenkinek, akinél pedig még nincs vége a szezonnak, annak görbüljön!

Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy köszönetet nyilvánítsunk azon cégek és személyek részére, akik a 2024-es évben is segítették egyesületünk munkáját és a Kacsás tó működését.

Köszönjük a társadalmi munkát a Kacsás tónál a következő személyeknek: Bodnár Sándor, Fejes László, Juhász Lajos, Katona János, Kovács László, Macsuga Ferenc, Nagy László, Sárbogárdi János, Siető Bertalan, Szaniszló Alex, Szaniszló Pál, Szarka István, Vámosi Viktor, Veres András, Veres Norbert. Továbbá köszönjük a vezetőség tagjainak.

A vezetőség, illetve a horgásztársak nevében köszönünk mindent az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt-nek, a Harcsatanya horgászboltnak, a Hungária Vagyonvédelmi Kft-nek, a Tiszavasvári Mezőőrségnek, Bakos Zsolt vállalkozónak, Veres András vállalkozónak és Katona János vállalkozónak. Külön köszönet a Szögi család részére, akik a rendezvényeinket segítették.